A Magyar Ateista Társaság blogja

Ateista forradalom

„Hit és tudomány” kerekasztal beszélgetés a BME-n - egy ateista szemszögéből

Írta: G. Z.

2017. november 13. - Hitetlen

A Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség (MEKDSZ) hit és tudomány témakörben telt házas kerekasztal beszélgetést rendezett a BME K épületében, október 17-én. Az eseményen szép számban megjelentek hívők és nem hívők egyaránt. A beszélgetésen az ateista oldalt Orosz László fizikus és Paksi Dániel filozófus, míg a hívő oldalt Simongáti Győző közlekedésmérnök, illetve Szilágyi Imre vegyészmérnök képviselte.

22552817_1638447732866095_8495612051647227304_n.jpg
A vita előtt utánanéztem a hívő előadóknak (az ateista oldal képviselőit már ismertem), ezek közül Szilágyi Imre tanúságtétele volt a legmegdöbbentőbb, amiben elmesélte, hogy hogy lett hívő tudós és emellett fiatal Föld kreacionista. Ezek után kíváncsian vártam, hogy ezt a tudományosan teljesen védhetetlen álláspontot hogyan képviseli.


A kerekasztal beszélgetés első felében az oktatók két, előre megírt kérdésre válaszoltak, melyek közül az első arra vonatkozott, hogy hogy alakult ki a világnézetük és hogyan befolyásolta azt a tudomány. Az első hozzászóló, Szilágyi Imre családi hagyományból kezdett el konfirmációs előkészítésre járni, ahol megtért. Szerinte nagyjából 6000 éves Földön élünk, ahol nincs evolúció és a Biblia minden egyes története szó szerint igaz. A második felszólaló Orosz László, aki – ahogy fogalmazott – nem hiszi, hogy nem létezik Isten, hanem tudja, hogy nincs, annak ellenére, hogy ő is református családból származik. Őt követte Simongáti Győző, aki szintén vallásos családban nőtt fel. A vallást fiatalként nem vette teljesen komolyan, de mérnökhallgató korában egy konfirmációs tábor hatására végül a keresztyén életet választotta. Reagálva az előtte szólóra, úgy fogalmazott, ő nem hiszi, hanem tudja, hogy van Isten. Végezetül Paksi Dániel szólalt fel, az ő világnézetét a tudomány alakította, és kifejtette, hogy a rendelkezésünkre álló tények alapján arra a következtetésre jutott, hogy Isten nem létezik.

A második kérdés hit és tudomány kapcsolatára vonatkozott, Paksi Dániel a vallásos hit fogalmát kibővítette úgy, hogy a hit bármiféle meggyőződést jelent, ami nem tisztán logikai alapokon nyugszik, így a tudomány és az általa használt hit fogalom nem zárják ki egymást. Simongáti szerint a tudomány a látható világ megismerésére irányul, míg a hit által a láthatatlan világot lehet felfedezni. Ezzel az a probléma, hogy ha Istennek lenne bármiféle hatása a materiális világunkra, akkor azt objektíven lehetne mérni, nem kellene feltétlenül látni is. Orosz nem értett egyet Paksi Dániellel sem, ő a hit fogalmat a keresztény hitre alkalmazta és szerinte a tudománytól teljesen idegen a hit, mivel a tudomány „tényeket magyaráz tényekkel”. Szilágyi Imre azon az állásponton volt, hogy a Biblia „természettudományos” kijelentései abszolút igazak.

A beszélgetés második felében a meghívottak a közönség kérdéseire válaszoltak, melyek – két kérdést leszámítva – hívőktől jöttek. Az egyik vallásos kérdező azt vetette fel, hogy ha a Bibliát történelmi forrásnak tekintjük és az áll benne, hogy Isten fia Jézus, akkor ezt hogyan lehet megcáfolni? Paksi Dániel azt válaszolta, hogy ha önmagában a Bibliában leírtak valamit, az nem jelent semmit, mert történelmi források sokszor egymásnak is ellentmondanak, és minden ismeretünk cáfolja például azt, hogy egy ember fel tudott volna támadni. Az, hogy egy könyvben vannak részek, amelyek történelmileg hitelesek, még nem jelenti azt, hogy könyv egésze az. Az ateista oldalról W. Tamás tett fel kérdést a hívő tudósoknak: hogy mi a véleményük arról, hogy a többi vallás követői is megtapasztalják az istenük létezését, és miért gondolják, hogy a saját tapasztalataik valóságosabbak, mint azoké, akik más istenben hisznek? Erre a kérdésre érkeztek a legfurcsább válaszok, Szilágyi Imre szerint például más vallásos emberek természetfeletti tapasztalatait a Sátán okozza, míg Simongáti szerint rá kell lépni a keresztyén útra és mindenki megtapasztalhatja, hogy ez az egyetlen igaz út. Furcsa volt hallani, hogy egyikükben sem merült fel a tévedés lehetősége, annak ellenére, hogy más vallások követői is hasonlóan biztosak a saját vélt igazukban.

Véleményem szerint tanulságos (bár a témához rövid) 2 órás beszélgetés volt, mely megerősítette bennem azt, hogy a hit egyáltalán nem fér össze a tudományos gondolkodással. Nem azt gondolom, hogy egy vallásos ember ne lehetne jó tudós a saját szakterületén belül, de mintha a tudományos gondolkodáshoz szükséges racionalitás kikapcsolna, amikor a vallás szóba jön. Amikor az irracionalitás veszi át a szerepet, olyankor azokat a dolgokat is elfogadják – egy több ezer éves könyv alapján –, melyeket a tudomány már régen megcáfolt. Erre egy jó példa, hogy számos objektív bizonyítékot elvetve a bibliai teremtéstörténet miatt Szilágyi Imre, úgy gondolja, hogy a Föld mindösszesen pár ezer éves. Érdekes, hogy a Föld korát illetően a keresztények között sincs egyetértés, míg valaki elfogadja a tudományos konszenzust, miszerint a Föld körülbelül 4,5 milliárd éves, addig egyesek a 6000 éves Földben hisznek, míg megint mások elfogadják a Föld valódi korát, csak az ember teremtését teszik 6000 évvel ezelőttre. Természetesen, hogy ne sérüljön a 6000 éves Föld mítosza, lehet azt mondani, hogy az izotópok felezési idejét Isten felgyorsította, vagy hogy a csillagok tényleg távol vannak, de Isten a fényükkel együtt teremtette őket. Minden tudományos tényt, amely megcáfolja a Biblia magyarázatát, el lehet ferdíteni vagy egyszerűen azt mondani, hogy nem igazak, de az ilyen gondolkodással nem jutunk közelebb a világ megismeréséhez. Ezekkel a gondolatokkal nem is nagyon lehet érdemben vitatkozni, csak az abszurditásukra tudunk rámutatni, ami segítheti azt, aki még kételkedik, hogy a racionalitás mellett foglaljon állást a bizonyítatlan állításokkal szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://ateistaforradalom.blog.hu/api/trackback/id/tr9213259559

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Síkhülye ateisták 2017.12.11. 13:22:18

Az egyik legnagyobb gond az ateistáknál, hogy megragadtak a létezik-e a létezés szó "magvas" fejtörőnél. Az a másik legfőbb gond, hogy nem fogják fel, hogy Isten nem más, mint egy gyűjtőszó. Tehát az Isten gyűjtőszó létezik. Punktum. Hülyeségek tehá...

Trackback: Anti Ateizmus facebook oldal indult 2017.12.06. 12:34:23

Az ateizmus is csak egy ökörség a köbön, mint a legtöbb vallás? Igen. Az ateizmus is hit? Igen az. Abban hisznek, hogy ők világnézeti kérdéskörben logikusan tudnak gondolkozni. Pedig nem. Épen ezért ideje volt, hogy egy ilyen közösségi oldal is legyen ...

Trackback: Ateizmus mint tagadásvallás képekben 2017.12.06. 12:34:11

  Isten = gyűjtőfogalom1. emberek által teremtett fő mítoszlények2. egy kényszerképzet                                                          

Trackback: Dawkins az Állat-TanÁsz 2017.12.06. 12:33:59

IGe: Egy tudományosan és nem önkényesen meghatározott Isten létezése tény: Isten = gyűjtőfogalom 1. emberek által teremtett fő mítoszlények 2. egy kényszerképzet /// és mint kényszerképzet lehet szeretni és gyűlölni is. Tehát a kép jó. Sajnos. Mert té...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.