A Magyar Ateista Társaság blogja

Ateista forradalom

Valóban történnek csodák Lourdes-ban?

Írta: G. Z.

2017. december 12. - Hitetlen

A lourdes-i csodák története 1858-ig nyúlik vissza, amikor egy szegény családból származó 14 éves kislány, Bernadette Soubirous egy fehérbe öltözött női alakot látott, aki állítása szerint Szűz Mária volt. A Szűzanya egy rejtett csodaforrást mutatott Bernadette-nek, majd arra kérte, hogy építtessen templomot a forráshoz és tegye zarándokhellyé. Ez a forrás azóta emberek millióit vonzza Lourdes-ba, a csodálatos gyógyulás reményében.  Vajon valóban csodás dolgok történnek ott, vagy létezik racionális magyarázat az esetekre?

lourdes.jpg

Kép: vofair.org

1858 óta körülbelül 200 millió ember zarándokolt Lourdes-ba, és a közelmúltban az évi látogatók száma meghaladta az 5 milliót. Egy Lourdes-ban található orvosi irodába kell jelentkezniük azoknak, akik azt állítják, hogy meggyógyultak, ugyanis itt vizsgálják ki az egyes eseteket. Az elmúlt majdnem 160 évben körülbelül 7000 esetet jegyeztek be, melyből 69-et nyilvánítottak „csodás” gyógyulásnak. Tehát a lourdes-i „gyógyulás” esélye: 69/200.000.000, ami 0,0000345% (természetesen lehetséges, hogy a 200 millió látogató közül nem mindenki gyógyulni ment oda, de a gyógyulás esélye abban az esetben is elenyésző. Az összehasonlítás kedvéért: a gyógyulásnál kb. 150-szer nagyobb az esélye annak, hogy a gyógyulni vágyó a Lourdes-ba tartó úton meghal közúti balesetben (a közúti baleset esélye az EU-ban ~0,005%). Ezenkívül létezik spontán gyógyulás is, aminek az esélye például a rákos megbetegedéseknél valahol 1/10.000 (0,01%) és 1/100.000 (0,001%) között van, viszont a 69 eset közül három volt csak rák. Azt nem tudjuk, hogy pontosan hány rákos beteg szeretett volna Lourdes-ban meggyógyulni, viszont lehet azt mondani, hogy egy rákos beteg jobban jár, ha otthon marad, de még jobban ha a bizonyítottan működő kezeléseket választja. Ha feltételezzük, hogy valóban Isten gyógyította meg ezt a 69 embert elég rossz hatásfokkal dolgozott. Ha a valódi orvosi beavatkozások ilyen eséllyel lennének sikeresek, akkor nem sok ember bízna az orvostudományban. Ráadásul érdekesség, hogy ahogy a Lourdes-ba látogató emberek száma évről évre nőtt, úgy csökkent a gyógyulások száma. Talán az orvostudományban a jobb diagnosztikai módszerek miatt, vagy Istennek nincs mostanában kedve meggyógyítani a szenvedőket? De míg a kezdetekben 46 év alatt 25 gyógyulás következett be, addig az elmúlt 66 évben csak 18. Ezenkívül, ha Isten volt a „gyógyító”, akkor több millió embert hagyott szenvedni és meghalni, akik utolsó reményükben mentek Lourdes-ba. De „Isten útjai kifürkészhetetlenek”, mondják erre a hívők…

Vannak olyan gyógyulások, melyekre az orvostudomány nem tudja a választ, de ebből nem következik, hogy Isten közbeavatkozott volna, főleg úgy, hogy kizárólag olyan betegségekből gyógyultak fel emberek, ahol az isteni közbeavatkozásnál jóval valószínűbb a spontán gyógyulás, a téves diagnózis, és az esetleges párhuzamos kezelés hatása, tehát valóban meggyógyult a beteg, csak nem a lourdes-i víztől, hanem a hagyományos kezeléstől, post hoc, ergo propter hoc. Genetikai beteg sem gyógyult meg soha, ahogy amputált végtag sem nőtt még vissza soha senkinél (bár a láb megnyújtására magyarországi hívőktől is vannak hasonlóan sikeres kísérletek).

A vallásos weboldalak természetesen az irracionalitás talaján mozognak, és így abszurd módokon próbálják bizonyítani az igazukat. A 777blog például úgy akar hitelt adni a lourdes-i gyógyulásoknak, hogy egy nem hívő Nobel-díjas tudósra hivatkoznak, aki azt mondta, hogy a lourdes-i csodák megmagyarázhatatlanok. Ez a tekintélyre való hivatkozás, mint érvelési hiba tipikus esete (argumentum ad verecundiam). Attól, hogy valaki Nobel-díjas, nem jelenti azt, hogy minden témában hitelesen tud nyilatkozni. Ez különösen igaz a cikkben említett Luc Montagnier-ra, aki a csodákon kívül a homeopátiában is hisz, ami egy abszurd áltudomány.

Összefoglalva: Semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, hogy bármi különleges történne Lourdes-ban, statisztikailag nincs kiugróan sok felépült beteg, és – ahogy feljebb említettem – amputált végtag sem nőtt még ki, pedig az hatalmas csoda lenne, ami meggyőzhetné a kételkedőket. Úgy gondolom, hogy egyedül hamis reményt tud adni a betegeknek és a hozzátartozóiknak, ahogy a különböző vallások is csak mankók azoknak az embereknek, akik nem tudják megemészteni, hogy az emberi élet véges. Így a szubjektív véleményem szerint, amelyet objektív tényekre alapoztam, teljesen felesleges Lourdes-ba vagy bármilyen más „szent” helyre utazni a gyógyulás reményében.

A bejegyzés trackback címe:

https://ateistaforradalom.blog.hu/api/trackback/id/tr4913456573

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Anti ateizmus 2017.12.12. 16:28:19

Ateizmus az hülyeség. Az anti teizmus viszont ellenben értelmes. ... és van az anti ateizmus, ami ráébreszt a kettő közti különbségre.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.