Az antropikus elvet és a finomhangolást - vagyis hogy a világegyetem természeti törvényeinek, természeti állandóinak olyanoknak kell lenniük, hogy lehetővé tegyék a földi élet és az ember létrejöttét- a kozmológiával foglalkozó tudományos népszerűsítő irodalomból ismertem meg egykor. Nyilván nehéz lenne tagadni, hogy mi emberek létezünk… A tudomány egyik végső és legfontosabb kérdése, ahogy Einstein fogalmazta: „Istennek volt-e választása, amikor teremtette a világot?” (És nem, Einstein ezzel a megfogalmazással együtt sem volt hívő.)
Azt azonban csak később tudtam meg, hogy a teológusok és az apologéták a természeti állandók állítólagos finomhangoltságát mint istenérvet használják. Arra hivatkoznak, hogy a fizikai állandók csak egy nagyon szűk tartományban teszik lehetővé egy olyan univerzum létezését, amiben létrejöhet az élet; így hát nem lehet a véletlen műve, hogy azok épp olyan értéket vesznek fel, hogy az élet létrejöhessen. És természetesen ezeket valakinek be kellett állítania- igen, jól sejtitek, pont Jahvénak. Mert neki persze van egy terve.
Ha figyelembe vesszük, hogy a keresztény teológia 2000 éve alatt milyen szánalmasan ostoba, még önmagához is méltatlan érveket volt képes kiizzadni magából, (adott esetben akár még muzulmán hittudósok munkáiból is szemezgetve) akkor a finomhangoltságból származó istenérveket komoly színvonalbeli ugrásként kell értékelnünk. Ez bizony nagy, és kényes természetű munka lehetett: a fizikai állandóknak nagyon közel kell lenniük a tapasztalt értékekhez, hogy pont a körülöttünk lévő világ jöhessen létre, hogy az Univerzum elég hosszú életű lehessen, de ne is röpüljön szét túl gyorsan; hogy legyenek atomok, hogy legyenek olyan sűrűségfluktuációk, amelyek lehetővé teszik a galaxisok kialakulását, hogy a nagy tömegű csillagok termeljenek nehezebb atomokat, majd felrobbanva azokat szórják szét a csillagközi űrben; vagy akár, hogy a jég legyen könnyebb, mint a víz, tehát folyók és tavak, tengerek ne fagyjanak be teljesen télen, és a többi, és a többi.
Persze a finomhangoltságra számtalan más magyarázat is lehetséges. Nem tudjuk hogy például a végső, mindent leíró elméletben, a "mindenség elméletében" egyáltalán hangolhatók-e a fizikai állandók, vagy adott az értékük. Elképzelhető az is, hogy a fizikai állandók értéke nem is annyira állandó, vagy a multiverzum egyes univerzumaiban más értéket vehetnek fel. Mivel jelenleg még nem ismerjük a "mindenség elméletét", fogalmunk sincs, hogy ezek a bizonyos állandók milyen értékűek lehetnek, hogy az egyes értékek mennyi valószínűek, így tehát azt sem tudjuk, hogy ténylegesen mennyire valószínűek vagy valószínűtlenek az Univerzumunk fizikai állandói. Mindezen, elég jelentős bizonytalanságok ellenére sem kívánom cáfolni a finomhangoltsági érvet, éppen ellenkezőleg - felteszem, hogy igaz, és azt vizsgálom meg, hogy az mennyire egyeztethető össze a teista elmélettel, vagyis azzal, amit a keresztények állítanak, hogy az istenük teremtette a világot.
Tehát, bár ezt tudományos alapossággal nem bizonyította senki, de tegyük fel, hogy az élet kizárólag a fizikai állandók egy bizonyos szűk paramétertartományán belül jöhet létre. Ez egyébként azt is jelenti, hogy a mindenható isten keze igencsak meg van kötve, ha az szeretné, hogy a háta mögötti galaxis jelentéktelen csillaga körül keringő 3. sárgolyón létrejöjjön az élet. Ugyanis akkor be kell állítania azokat az értékeket, amiket a fizikus angyalai kiszámoltak, különben jöhet az Özönvíz, izé, Nagy Reccs; és újabb Nagy Bumm. Az apologéták tehát azt válaszolják Einsteinnek, hogy az istenüknek nem volt szabadsága.
Persze isten az égi finomhangoló beállítása és a teremtés után még nem dőlhetett volna hátra. Ugyan 9,2 milliárd évig nem sok érdekes történt az Univerzumban, legfeljebb az angyalok süthették a szalonnájukat a szupernóvák tüzénél, de aztán 2-3 szerencsés ilyen szupernóva robbanás beindította annak a molekuláris felhőnek az összeomlását, amiből létrejött a Naprendszer, közepén a Nappal és a 9 bolygóval. (Igazságot a Plutónak! ;) ). És Jahvénak hirtelen lett egy csomó dolga, hogy egy olyan naprendszer jöjjön létre, ahol nincs forró Jupiter, hanem a Jupiter és a Szaturnusz éppen stabilizálja egymás pályáját, hogy a lakható zónában kőzetbolygók jöhessenek létre; a forró Vénusz, a hideg Mars és a pont jó Föld. Aztán kellett még pár technikás billiárdlökés, például az ősi Földbe csapódó Theia bolygó, mely ütközés révén létrejött a Föld tengelyét stabilizáló és árapályt létrehozó Hold. De valamiért Jahve ragaszkodott ahhoz, hogy ne Raptor Jézust, hanem ember Jézust küldjön a Földre, és 66 millió éve jött a Chicxulub-krátert kialakító kisbolygó a dínók meg leléptek a történelem színpadáról.
Erre nyilván mondhatja egy apologéta, hogy isten olyan tökéletes billiárdjátékos, hogy már az elején úgy lökte meg az Univerzumot, hogy az elvezessen Ádámhoz és Évához és Jézushoz. Hát egy olyan istenből, aki ellen fellázadnak az angyalai, aki olyan helyre teszi a Tudás fáját, hogy Éva elérje a gyümölcsét, akinek Özönvízzel kell elpusztítani a teremtményeit, akinek meg kell keményítenie a Fáraó szívét, én nem néznék ki ennyit, de ez biztosan csak azért van, mert tételes istentagadó vagyok.
És akkor itt gondolkodjunk el egy picit. Ugyan még nem tudjuk, hogy létezik-e élet más bolygókon, pláne nem hogy értelmes élet, de nézzük meg, hogy ez a világ olyannak tűnik-e, mint amit a teremtője azért tervezett, hogy majd csupasz majmokkal imádtassa magát. Ez egy logikus feltételezésnek tűnt pár ezer, vagy akár még 200 éve is, de ma? Ki tervez egy olyan Univerzumot, ahol 13,8 milliárd évet kell várnia, hogy a „teremtményei” megjelenjenek? Ki tervez egy olyan Univerzumot, amelyiknek csak egy töredéke alkalmas az életre, ahol az életet gammasugár-kitörések, szupernóva robbanások, kisbolygó és üstökösbecsapódások, globális jégkorszakok és szupervulkán kitörések fenyegetik? Miért kell egy végtelen Univerzum, miért nem elég az u és d kvark, az elektron, miért van még 2 részecskecsalád, amelyek tökéletesen feleslegesnek tűnnek az élet létrejöttéhez?
Amíg csak a Földet ismertük, fogalmunk sem volt más napokról, a Tejútrendszerről, galaxisok trillióiról, addig csak-csak elment ez az emberközpontú gondolkodás, hogy itt minden értünk van, de most? Ez a világ pontosan olyannak tűnik, mint ahogy az ateista elmélet mondja: nem teremtette senki, hanem csak véletlenül jött benne létre az élet.
Abban szinte minden vallás és a legtöbb keresztény felekezet is egyet ért, hogy az ember több mint a testét alkotó atomok; hiszen egy anyagtalan, természetfeletti lélekkel rendelkezik. Ez a lélek a fogantatásunk után valamikor bekerül a testünkbe, az agyunkba, és átveszi az irányítást fizikai valónk felett. A legtöbb keresztény felekezet szerint csak az ember rendelkezik lélekkel, az állatok nem. (Ez persze felvet egy csomó problémát, tekintve, hogy az ember is állat, ráadásul számos emberi faj hibridje vagyunk, de legyünk ismét nagyvonalúak, és egyelőre lépjünk túl ezen.)
Természetesen még egyetlen keresztény neurobiológus sem állt elő olyan tesztelhető és cáfolható, falszifikálható elmélettel, amelyik leírná, hogy hogyan hat kölcsön a lélek és az agy, miben különbözünk a csimpánzoktól, és a többi. De ha a keresztények szerint valójában a lelkünk vagyunk, amelyik egy porhüvelyben költözik néhány évtizedre, akkor miért kis kell az Univerzumnak fizikai értelemben véve életre hangoltnak lennie?
Ha bármilyen, nem életre hangolt Univerzumban léteznénk, és a lelkünk gólemként mozgatna egy halom élettelen atomot; vagy ha atomok sincsenek, akkor tényleg csak az állítólagos isten tudja mit, az bizonyíték lenne a lélek és az isten létére. Éppen az, hogy az Univerzumunk lehetővé teszi az élet létrejöttét, hogy az anyag képes öntudatra ébredni, és felfedezni a világ és az élet eredetét, jelenti a fizikai állandók egyetlen olyan kombinációját, ahol semmi szükség feltételezni a lélek vagy isten létét.
