A tízparancsolat után 6000 éves Föld?
2020. február 20. írta: Waldi!

A tízparancsolat után 6000 éves Föld?

A tegnapi napon került nyilvánosságra, hogy az EMMI kreacionista rajzverseny és magazin indulását támogatja, melyről a Magyar Ateista Társaság számolt be először a facebook oldalán.
A közoktatás, az iskola feladata, hogy a gyereket felkészítse az életre, megismertesse őket a tudomány eredményeivel és képessé tegye őket arra, hogy a kritikus gondolkodásra való képesség keretében a tudást megkülönböztessék a vélekedéstől és a hittől. A tudomány egyik leginkább alátámasztott tézise az evolúciós elmélet, amelynek lényegi elemeiről egyetértenek az ezzel kapcsolatos területeket kutató tudósok. Nincs még egy olyan elmélet, amely ehhez akárcsak távolról közelítő mértékben koherensen, a rendelkezésre álló adatokkal összhangban  magyarázná az élet fejlődését bolygónkon.
Rendkívül veszélyes, hogy az EMMI az állam nevében támogatásával egy olyan áltudományos elképzelés mellett áll ki, mint amilyen a kreacionizmus (amely újabban  intelligens tervezettség néven fut), ugyanis  azt a látszatot keltve, hogy a magyar állam az evolúciót tagadók oldalán áll, ezzel egy a legjobb emberi tudással össze nem egyeztethető elképzelést legitimál.
Egy modern államban az egyének vallási, lelkiismereti szabadságának biztosítása érdekében az egyháznak és az államnak elválasztva kell működnie. Az állam nem foglalhat állást egyetlen olyan egyéni, csoportos, netán egyházi hitrendszer, hittétel vagy a tudományosság látszatával fellépő teória mellett, amely nem támasztható alá az egyéni, csoportok közötti, illetve felekezeti szakadékokon átívelően érvényes tudományos tudással.

Forrás: MTI

Közérdekű adatigénylést nyújtottunk be az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy mekkora összeget ítéltek áltudományos propagandára és ki döntött a támogatások megítéléséről. Mindenesetre reméljük, hogy az új NAT-ban nem arról fognak tanulni a gyerekek, hogy a dinoszauruszok az Édenkertben éltek Ádámmal és Évával.

jesus_raptor.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ateistaforradalom.blog.hu/api/trackback/id/tr9315478436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása